Cégünk Szatmár-Food-Tech Kft. néven indult 2017.-ben, magyar tulajdonosi háttérrel. A felosztása szerint:

Megközelíthető az M3 mátészalkai lehajtóját elhagyva a 49. számú főúton Porcsalma nagyközség belterületén a Posta és Benzinkút közelében. A tyukodi telephely Porcsalmát elhagyva déli irányban Tyukod község külterületén található. Létszámát, eszköz parkját folyamatosan bővítő, saját telephellyel, műhellyel és eszközparkkal rendelkező cég vagyunk. Az acélszerkezet gyártási feladatainak elvégzéséhez Tyukodon 920/5 HRSZ-on található 1.212 m2 alapterületű ipari csarnok kiegészítő műhelyekkel raktárakkal. Humán erőforrásainkat tekintve 2017-ben 1 fővel induló cégünk a tavalyi év végére 14 fős vállalkozássá vált. Az évek során folyamatosan csatlakoztak hozzánk munkatársaink. Kezdetben két fő hegesztő, valamint lakatos munkakörű állandó foglalkoztatású alkalmazottunk. 2019-ben segédmunkással bővült csapatunk, aki a közfoglalkoztatásból érkezett. 2020-ban mind a munkatársak számában, mind a cégprofil volumenében növekedést tudtunk elérni. Két főre növekedett a közfoglalkoztatásból átemelt versenyszférában máig is foglalkoztatott dolgozók száma. Dolgozóink több, mint 15 év tapasztalattal rendelkeznek az ipari berendezések építése és karbantartása területén. A munkaterületen jelen lévő gépekre megfelelő jogosításokkal rendelkeznek (munkavédelmi technikus, tűzvédelmi előadó, személyemelő, emelő és földmunkagép kezelő). Porcsalmai telephelyünket 2017. november 30. napján vettük. 2018-ban felújítottuk a hátsó raktárat ami azóta boltként üzemel (220m2), elkészítettük az épület belső szociális helységeit (86m2) és elkészült az udvar valamint a bolt belső burkolata is. 2019-ben elkészültek a betonozási munkálatok, amik három fázisban történtek. Ezt követte az épület teljes felújítása. 2019-es év végére kialakítottuk a telephely belső parkolóját (162 m2) és az épület utcafronti részén kialakítottuk a bolthelységet (83m2).
Kereskedelmünk bővítésére kiépítettünk egy eladórészt, kovácsoltvas kerítéselemek, acél- és száraz építőanyag, épületgépészet, faipari anyagok, bádogos elemek, tetőépítészet, fűtés, elektromos alkatrészek, öntözéstechnika, kerti- és barkácsgépek, festék- és vegyi áru, növényvédőszerek és vetőmagok értékesítése profilokkal. Szaktanácsadással igyekszünk hozzájárulni vásárlóink kiszolgálásához. A Tyukod 920/5 HRSZ-en található épületet megszereztük, a nagyobb terjedelmű acél szerkezetek gyártásának elősegítése miatt. Cégünk hitelmentességgel jutott el a 2022-es beruházásainkig, amikor megszereztük a BISNODE „AA” Silver tanúsítványát. A COVID-19 vészhelyzetben meghirdetett moratóriumot nem vettük igénybe. Gépjárműparkunkat folyamatosan fejlesztjük, a nyolc gépjárműből négy járműnél vettünk lízing szolgáltatást igénybe. Az ügyfeleink igényeinek minél magasabb szintű kiszolgálása érdekében fémmegmunkáló eszközparkunkat folyamatosan fejlesztjük. Nagyobb beruházásaink: 2018-ban forgácsolóműhely kialakítása, gépek beszerzése (marógép, esztergagépek stb.) A jövőt tekintve, bízunk egy sikeres, pozitív elbírálású pályázati támogatásban, aminek a segítségével további eszközök beszerzésére, illetve tyukodi telephelyünk fejlesztésére, felújítására nyílik lehetőségünk. Élelmiszer ipari gépek karbantartását, felújítását továbbra is vállaljuk. Trapézlemez gyártósor beszerzését saját önerőből elindítottuk a lakossági igények és partnereink kiszolgálására, hogy tyukodi telephelyünket gyártóüzemmé fejleszthessük. Piackutatásunk alapján igény lesz vadháló fonatra. A várható pályázatok alapján vadháló előállítására alkalmas gép beszerzését is pályázat útján nyertük. Jelenleg árajánlat egyeztetési fázisban van, a környékbeli gazdálkodók igényeihez igazodva. Jövőbeli céljaink között van még az állami támogatású lakás felújítási programban meghirdetett felújításhoz szükséges építő anyagok biztosítása. Az épületek tetőjének felújításához, a tetőfedéshez saját létszámmal rendelkezünk. Ezen túlmenően, a műanyag nyílászárókkal és villanyszereléssel, valamint festéssel és épületgépészettel foglalkozó partnereinkkel is szoros kapcsolatban vagyunk. Mindezeket azért, hogy a lakásfelújítás generál kivitelezőivé léphessünk elő. Így igény esetén a megrendelő, egy komplex felújítási csomagot kap. A későbbi tárgyalások megkezdése vagy kérdés felmerülése esetén kollégáink és én magam is állunk az Önök szíves rendelkezésére.